Ki volt valójában a grafológia „atyja”?
Jean-Hippolyte Michon neve itthon talán kevésbé ismert, ezért érdemes megismerkedni kicsit részletesebben is vele. A kíváncsi természetű a fiú élete sokkal érdekesebben alakult, mint egy tipikus gyereké akkoriban Délnyugat-Franciaországban. Folyóiratot és társaságot alapított, kastélyt épített, és tanítványa volt az ifjabb Alexandre Dumas is.
Hogy a grafológia valódi tudományágnak tekinthető, vagy csupán szemfényvesztés – a kérdés bizony alaposan megosztja a közönséget. Van, aki felesleges fontoskodásnak tartja, míg művelői komolyan hisznek abban, hogy minden általunk leírt vonalnak szinte mágikus szerepe van.
A különböző nézeteket korábban már összefoglaltuk, ebben az írásban pedig egy érdekes életutat szeretnénk bemutatni. Hiszen függetlenül attól, hogy mit tartunk a „találmányáról”, Jean-Hippolyte Michon [ejtsd: zsán-ippolit misón] élete bárki számára érdekes lehet, akit érdekel egy atipikus 19. századi életút.
A kis Jean-Hippolyte 1806-ban született Laroche-près-Feyt településen, Jean Michon szabó és Françoise Rédon fiaként. Két idősebb testvére is volt, egyikőjük pap, a másik orvos lett. A Franciaország közepén található falucskát manapság alig 60-an lakják, ennek ellenére több hírességet is adott a világnak. Közéjük tartozott a 13. században élt Pierre Flote, IV., vagyis Szép Fülöp francia király kancellárja, illetve Pierre de Besse, XIII. Lajos udvari papja, akinek egyébként a budapesti Szépművészeti Múzeumban is látható egy fennmaradt egy ábrázolása.
Michon, a pap
A felcserepedő fiú a teológiára iratkozott be, majd pap lett. Később fel kellett adnia a plébániai szolgálatot, de a papságot nem hagyta el, szabad pap lett. 1840 körül találkozott Julien Flandrin abbéval (1803-1867), aki akkoriban filozófiát tanított.
Flandrin már ismerte az 1741-ben született Johann Kasper Lavater svájci író, filozófus és teológus műveit, akinek nézetei hatással lehettek rá. A zürichi polihisztor szintén egyházi pályát választott, és pappá is szentelték. Kiváló megfigyelőképessége volt, miáltal arra a meggyőződésre jutott, hogy az arcvonásokból következtetést lehet vonni az egyének jellemére, sőt szerinte akár az egyén beszéde, járása és kézírása között is összefüggés áll fenn.
Lavater ezt akarta bizonyítani négykötetes munkájában, a Physiognomische Fragmente zur Beförderung der menschenkenntniss und Menschenliebe című könyvében. Az 1777-ben kiadott könyvében önálló fejezetet szentelt a kézírás vizsgálatának. Lavater munkáját 1806-ban fordították le francia nyelvre, így egyre többen – főként szerzetesek – kezdtek a kézírás vizsgálatával foglalkozni.
Flandrin ismertette meg tehát vele a grafológiát, egy olyan módszert, amellyel a diákok személyiségjegyeit a kézírásukból lehetett megállapítani. Michon úgy döntött, hogy tovább kutatja ezt a felfedezést, és ezzel egyidejűleg a gallikán egyház harcos támogatójává vált. Érdekesség, hogy jóllehet már ókori szerzők is megemlítették, hogy a kézírás és a személyiség között összefüggés állhat fenn, a grafológia előfutárai mindannyian egyházi személyek voltak – kutatásaikat pedig a szintén papi végzettségű Michon fogta össze egy rendszerré.
A grafológia lelkes kutatója
Michon a fentiek hatására őrült kutatómunkába kezdett, és mintegy harminc éven keresztül gyűjtötte híres emberek és személyes ismerősei kézírásait. Ezeket aztán különböző vizsgálatoknak vetette alá, módszeresen összehasonlítotva az írásokat és a szerzőket. Úgy találta, hogy az emberi tulajdonságok jelei – úgy mint az őszinteség, a nagylelkűség, a kapzsiság – felfedezhetőek a kézírásban. Ezeket a grafológiai jellemzőket aztán rendszerbe is foglalta, az íráselemeket személyiségjegyekhez rendelve.
Elsőként használt vizsgálataihoz műszereket – vagyis nagyítót –, és a beszéd, a mozgás és az írás összefüggéseinek kutatása révén megállapította, hogy az írás is kifejező mozgás. 1860-ban útjára indította a Journal des autographes, 1871-ben pedig a Journal des autographes: L'art de juger les hommes par leur écriture című folyóiratot, melyből később a rövidebb nevű La Graphologie című folyóirat lett.
Ugyanebben az évben megalapította a – máig létező – Francia Grafológiai Társaságot is (Société française de graphologie, melynek székhelye egykor a párizsi rue des Chanaleilles 5. szám alatt volt). Maga a grafológia szó is tőle ered, ezért tartják őt a „grafológia atyjának”.
Több könyvet adott ki a témáról, köztük Az írás rejtelmei (1872), A grafológia rendszere (1875), valamint A grafológia gyakorlati módszerei (1878), melyek egyaránt hozzájárultak a megfigyelések ismertté tételéhez. Hatását jól mutatja, hogy több tanítványa volt, többek között az ifjabb Alexandre Dumas is.
De Michon közel sem egy a kézírás iránt érdeklődő szakbarbár volt, szívesen foglalkozott botanikával, régészettel, történelemmel, földrajzzal, irodalommal, numizmatikával, építészettel és a képzőművészetekkel is. Tagja volt a francia régészeti társaságnak, a Société française d'archéologie-nak, és különösen érdekelte a franciaországi Cassinomagus ókori római kori lelőhely.
Írt teológiai műveket Jézus és püspökök életéről, a forradalom és a papság kapcsolatáról, a nők helyzetéről a katolicizmusban, Charente megye régészeti emlékeiről és művészetéről és megírta a festői reneszánsz kastély, a máig álló Château de la Rochefoucauld monográfiáját is.
Élete utolsó tíz évében egy teljesen új arcát is megismerhettük. Ezúttal nem elméleteket gyártott vagy könyvet írt, hanem tevékenysége nagyon is gyakorlati volt: a Baignes-Sainte-Radegonde községben található, keleties megjelenésű Château de Montausier építésének szentelte magát, a ma is álló kastély építésze, építőmestere és szobrásza is volt egy személyben.
Michon igazi polihisztor volt, talán az egyik utolsó a 19. században. Neve ma már talán kevésbé ismert, műveinek és tanítványainak hatása mégis szinte megkerülhetetlenné tette őt.