A grafológia: tudomány vagy fölösleges fontoskodás?

Az aláírásunk fontos információkat hordoz rólunk, de még többet árulhat el rólunk a kézírásunk – legalábbis a grafológia művelői szerint. Az aláírás ugyanis „másoknak szól”, de ha például egy füzetbe vagy naplóba írunk, nem kell ilyen szerepeket játszanunk. De mennyire jellemez minket a kézírásunk? Mit árul el rólunk? A kérdés régóta sokakat foglalkoztat. Az alábbi cikkben azt járjuk körbe röviden, hogy mi a grafológia, hogyan alakult ki, és mire jó egyáltalán.

Az írással foglalkozó tudomány a görög grafo – vagyis írás – és a logosz – tudomány – szavak gyermeke. „Atyja” pedig az a Jean-Hippolyte Michon francia pap és régész, aki az 1830-as években egy Flandrin nevű abbé filozófiai óráin ismerte meg a gondolatot, hogy egy személyt jellemezhet a kézírása, és ennek hatására maga is kutatásba fogott.

Megszállottságát jól jelzi, hogy három évtizeden át gyűjtött francia és idegen nyelvű kézírásokat általa személyesen ismert emberektől és közszereplőktől, történelmi személyiségektől. Az eredményeket rendszerezve összesen háromszázhatvan személyiségjellemzőt különböztetett meg, négy főcsoportba és nyolc osztályba sorolva őket.

Idősebb korában több könyvet is írt, köztük A grafológia rendszere (1875), A grafológia praktikus módszere (1878), és halála előtt egy évvel a Törvényszéki grafológia (1880) című műveket, megalapozva ezzel az új „tudományág” létrejöttét. Hogy valóban tudományról beszélünk-e, arról egy kicsit később.

Mi a grafológia?

Az írásszakértés egyik ága, amely nem a kézírás eredetiségének megállapítására vagy egyéb részterületekre, hanem a kézírás egyéni jellegzetességeire koncentrál, és ebből von le következtetéseket az író személyiségére és az állapotára vonatkozóan. Egyaránt foglalkozik a rajzokkal és firkákkal is, de leginkább a kézírás tartozik a vizsgálati tárgyai közé.

Elsőre talán bele sem gondolunk, hogy az írás mennyire összetett. Bonyolultságát talán jól jelzi az is, hogy a grafológia egyaránt vizsgálja az íráskép egészét, a mozdulat irányát, sebességét, nyomatékát, a vonalak vastagságát, íveit, az íráselemek méretét, arányait, elhelyezkedését, és ebből von le következtetéseket a személyiségről, lelki állapotról, energiaszintről és még számos tulajdonságról. Meglehet, hogy talán kicsit túl sok mindenről – és ez lehet az oka annak, hogy sokan szkeptikusok a grafológia eredményeit illetően.

De a grafológia kritikája előtt még lássuk – mindössze néhány például keresztül –, hogy milyen következtetéseket vonnak le a grafológusok egy-egy tényezőből. Mivel a témával könyveket lehetne megtölteni, komoly elemzés helyett az alábbiakban tényleg csak egy-egy példát idézünk fel. 

Valós énkép vs. vágyott énkép

Ahogy előző cikkünkben is utaltunk rá, a szakértők szerint a kézírás ahhoz hasonlítható, mint egy pillanatkép az aktuális állapotunkról – éppen ezért olyan dolgokat is kiolvashatunk belőle, amit nem mondunk ki, vagy talán bennünk sem tudatosult.

Az elemzésre alkalmasabb a kézírásunk, mint az aláírásunk. Ennek oka végtelenül egyszerű: az aláírással egyfajta vágyott személyiségképet is felvehetünk. Be tudunk tanulni egy mozdulatsort, például mert egy általunk követett személy aláírása megtetszett, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy valóban olyanok is vagyunk.

Az persze jó jel, ha a „szövegírásunk” formailag kvázi azonos az aláírásunkkal. Ez arra utal, hogy az ember vállalja a saját személyiségét, nem akar másnak tűnni a külvilág előtt egy mesterkélt aláírással.

De előfordulhat ennek pont az ellenkezője is: a kettő teljesen eltér egymástól. Ha például hatalmas kezdőbetűket kanyarítasz a vezetékneved és a keresztneved elé, akkor valószínűleg fontosabbnak, befolyásosabbnak szeretnél tűnni.

Ha például szögletesebb betűket használsz, akkor a való életben talán nem vagy túl határozott, de szeretnél mégis így mutatkozni a külvilág számára. Mások szerint a szögletes, keményen papírra vetett betűk kompromisszumképtelen, talán túlzottan is határozott személyre utalnak, míg a lágyabb, íveltebb betűk leírói megegyezésre hajlamosabbak.

Mindenható tudomány vagy valami más?  

A grafológia sokak szerint tudomány – erre utal neve, illetve a görög eredetű logosz szó is. Mások szerint azonban nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani neki, sőt, egyenesen áltudományról van szó.

A helyzet az, hogy az empirikus vizsgálatok, a tudományos kísérletek egyáltalán nem támasztják alá, hogy a grafológia alkalmas lenne a személyiség pontos leírására. A nemre és a korra viszonylag biztosan lehet tippelni az írás alapján – de ez azoknak is megy, akik nem grafológusok. Egyéb esetekben alacsony az analízisek hatásfoka, éppen ezért terápiás vagy tanácsadási célra, avagy a munkaerő kiválasztására alkalmatlan.

A kutatók egy része úgy véli, hogy a megállapítások önbeteljesítő jóslatként működnek, illetve a placebóhatást is gyakran emlegetik a vizsgálatok kapcsán. Többen – így például ebben a Nyelv és Tudományon publikált cikkben – arra hívják fel a figyelmet, hogy a grafológia központi állításai, hogy a személyiségjellemzők megbízhatóan kideríthetőek abból, hogy megvizsgáljuk az illető személy írását; illetve hogy a grafológusok erre jobban képesek, mint az e tekintetben képzetlen emberek. Ezen két állítás közül azonban egyiket sem sikerült mérési adatokkal alátámasztani!

A kézírásból következtetni lehet az aktuális lelkiállapotra, néhány neurológiai betegségre, viszont ezek nem személyiségjegyek. Így, összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy a grafológia jelentőségét nem érdemes fölnagyítani: egyetlen aláírásból vagy egy teleírt lapból teljességgel lehetetlen pontos és átfogó személyiségképet megállapítani. Egy azonban biztos: az Etelburg tollait használva teljesen szabadon engedheted a fantáziád, és az írásod pontosan olyan lesz, amilyennek te megálmodtad! Hogy ebből ki mit olvas ki, az pedig már csak rajta múlik...